site-logo

Menü

Hírek

Rátóti Zoltán 60 éves

Ma ünnepli 60. születésnapját Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész. Rátóti Zoltán Cegléden, 1960. augusztus 19-én

Hírek

Márai Sándor Napokat tartanak a Gyulai Várszínházban

Idén Márai Sándor élete és munkássága áll majd a Gyulai Várszínház háromnapos programsorozatának középpontjában. A műsorban több neves előadást is

Hírek

Az évad legjobbjai: Különdíj

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik produkció vagy az

Hírek

Átadták a Nemzeti Színház elismeréseit

Tegnap tartotta társulati záróülését a Nemzeti Színház, amely néhány megható perccel kezdődött, a nemrég elhunyt Jászai Mari-díjas színművészre, Csurka Lászlóra

Hírek

Holnap este debütál a Rátóti Zoltán főszereplésével készült történelmi dráma

Március 6-án mutatta be a Nemzeti Színház a Wass Albert szövegei és korabeli dokumentumok felhasználásával készült előadását, a Tizenhárom almafát.

Hírek

Kihirdette 2020/21-es évadát a Nemzeti Színház

Habár a jelen helyzetben nélkülöznünk kell a színházakat, kedvenc társulataink már készülnek a jövő évadra: elérkezett az évnek az az

Ajánlók

45. heti premierajánló

Angyalok Amerikában / Színház- és Filmművészeti Egyetem / Rendező: Ördög Tamás / november 8. 20:00 Kétségtelen, hogy Tony Kushner amerikai drámaíró leghíresebb

Hírek

Több mint 80 színész tolmácsolásában hallható Arany János életműve

Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indította útjára 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia a Hallgatni Aranyt! projektet, amelyhez több mint

Hírek

Színészfutam az októberi úszó Világkupán

Október 4-én, pénteken ismét megrendezésre kerül a sztárfutam az úszó Világkupán: ezúttal színészek és televíziós műsorvezetők csatáznak majd a Duna

Hírek

Kihirdette 2019/20-as évadát a Budapesti Operettszínház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett