„Alapos vérengzést végeztem a szereplők között” – interjú Tasnádi Istvánnal
A Katona József Színház ez évi második nagyszínpadi bemutatója Fejes Endre Rozsdatemető című regényének egy különleges, újra- és továbbgondolt adaptációja
A Katona József Színház ez évi második nagyszínpadi bemutatója Fejes Endre Rozsdatemető című regényének egy különleges, újra- és továbbgondolt adaptációja
A STEREO AKT 2013-ban alakult, azóta 13 egészestés bemutatójuk volt, de csináltak már dokumentumfilmet, workshopokat, koncertet és flashmobot is. Most
2019. márciusában két premierre is készül a Katona József Színház, a héten elkezdődtek mind a nagyszínpadi, mind pedig a Kamrában
Tegnap megtartotta a Vígszínház következő nagyszínpadi bemutatójának olvasópróbáját, a John Cassavetes Premier című filmjéből készült színpadi adaptációt Martin Cicvak rendezi
Február 8-án kerül bemutatásra a Jurányiban Szalontay Tünde és Elek Ferenc főszereplésével a Ketten című darab Alexis Latham rendezésében, mely
A Trojka Színházi Társulás ismét egy orosz klasszikus bemutatására készül, következő premierjük Csehov Cseresznyéskertje lesz, méghozzá egy nagyon különleges helyszínen,
December 19-én tartja a Katona József Színház az évad első nagyszínpadi bemutatóját, Alekszandr Szuhovo-Kobilin Az ügy című művét Ascher Tamás
November 20-án mutatta be az RS9 Színházban a Másik Produkció Tallér Edina Csak tenyérnyi vér című darabját, mely Dosztojevszkij A
A Katona József Színházban is elkezdődtek a próbák, mindhárom játszóhelyükön készülnek már a társulat tagjai és a meghívott alkotók a