Januárban két bemutatót tartanak a Színmű hallgatói
Januárban két izgalmas bemutatóra is készülnek a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói: 17-én a Padláson lesz látható Sipos László Herkules-sarok
Januárban két izgalmas bemutatóra is készülnek a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói: 17-én a Padláson lesz látható Sipos László Herkules-sarok
Tavaly januárban azzal a céllal indította útjára az Itt és Most Társulat saját fesztiválját, hogy annak segítségével hidat képezzen a
A Győri Nemzeti Színház pontosan egy hét múlva mutatja be a musical-irodalom egyik legnagyobb szabású művét, az Elisabeth-et. A hozzánk,
A Zenthe Ferenc Színház és a Szkéné közös produkciója, az Amit akartok (Vízkereszt) című előadás december 7-én és 8-án lesz
Izgalmas premierre készül a Veres1 Színház: október 26-án mutatják be Örkény István Tóték című művét Dicső Dániel rendezésében. A mindenki
Vasárnap este Nick Payne Csillagképek című drámájával nyitja meg kapuit a Radnóti Tesla Labor. A kétszereplős darabot Lovas Rozi és
A Spirit Színház három különleges bemutatóra készül októberben, melyek egyike sem volt még látható korábban Magyarországon. Neil Simon vígjátéka, A
A Budapest Bábszínház október 8-án ünnepli 70. születésnapját. A jubileumot a kivételesen őszre időzített és már tizedik alkalommal megrendezésre kerülő
Különleges premierre készül a Füge Produkció és a Pesti Est, Dan LeFranc Nagy vacsora című díjnyertes művének ősbemutatója szeptember 28-án