Végre, színház!
Nem szeretnék igazságtalan lenni, mert a nyár bőven tartogatott színházi élményeket, de valódi kőszínházi premier most volt először március óta.
Nem szeretnék igazságtalan lenni, mert a nyár bőven tartogatott színházi élményeket, de valódi kőszínházi premier most volt először március óta.
Egy rendkívül egyedülálló komédiával indítja a következő évadot az Átrium: Az Isteni végjáték című színdarab premierje 2020. szeptember 11-én lesz
Izgalmas bemutatóra készül a TÁP Színház társulata, Jennifer Haley A Menedék című művét állítják színpadra saját kamaratermükben, illetve a Trafóban.
A Vígszínház idei évadában műsorra tűzi az ír dráma megteremtője és egyben talán legkiemelkedőbb alkotója, John Millington Synge A Nyugat
Izgalmas ősbemutatóra készül a Mozsár Műhely: február 19-én tartják az Egressy Zoltán és Simon Kornél által közösen jegyzett Álmos utas
A hétvégen két premiert is tart a székesfehérvári Vörösmarty Színház: ma este Murray Schisgal Szerelem, ó! című bohózatát mutatják be
Különleges színházi szóló előadásra készül Eke Angéla: a Junior Prima díjas színművésznő február 2-án mutatja be a Závada Péter által
A KV Társulat, az E-Mancik és a MASZK (Szeged) újabb közös produkcióra készül, a Lenni vagy nem című előadásuk ezúttal
Januárban két izgalmas bemutatóra is készülnek a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói: 17-én a Padláson lesz látható Sipos László Herkules-sarok
Tavaly januárban azzal a céllal indította útjára az Itt és Most Társulat saját fesztiválját, hogy annak segítségével hidat képezzen a