Egy hét múlva kezdődik a VI. KŐFESZT – A nyugalom fesztiválja
A Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány által 2019-ben útjára indított rendezvény hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Káli-medencében. A fesztivál sajtótájékoztatóját hétfőn
A Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány által 2019-ben útjára indított rendezvény hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Káli-medencében. A fesztivál sajtótájékoztatóját hétfőn
Július 31-én, hatodik alkalommal startol el a KŐFESZT a Káli-medencében. A fesztiválon számos új fellépő, és új helyszín is bemutatkozik,
Az idei, immáron VI. alkalommal megrendezésre kerülő KŐFESZT palettáját több népszerű színművész produkciója is színesíti. A Fesztivál központi helyszínének számító
Tiszeker Dániel (Nagykarácsony) és Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős) közösen rendezett filmjét, a Nyugati nyaralást tavaly szeptemberben mutatták be a hazai mozik
Az egyetemi életet bemutató sajtófotó-kiállítással, koncertekkel és fényfestéssel veszi kezdetét hétfőn a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja, amelynek keretében hét
Tiszeker Dániel a Nagykarácsonnyal bizonyította, hogy tud olyan közönségfilmet készíteni, amelynek van szíve, legújabb nagyjátékfilmje pedig - amelyet Lévai Balázzsal
A Kultkikötő legénysége idén is mindent megtett azért, hogy emlékezetes produkciókat és maradandó pillanatokat csempésszen a nyári estékbe: augusztus 28-ig
Izgalmas repertoárral készült a nézők számára a Kultkikötő a nyár második felében is: Szinetár Dóra, Gálvölgyi János, Pokorny Lia, Benedek