site-logo

Menü

Interjúk

„A hitem a legnagyobb kapaszkodóm” – Interjú Borbáth Ottíliával

Borbáth Ottília Marosvásárhelyen kezdte színészi karrierjét, majd 1979-ben áttelepült Erdélyből Magyarországra. Sok helyen megfordult azóta, de a kecskeméti évei voltak

Hírek

Léner András lett a Spirit Színház főrendezője

Habár a Spirit Színház - mint minden más teátrum - jelenleg a kihirdetett veszélyhelyzet miatt zárva tart, a társulat újabb

Interjúk

“A legtöbb előadásunk megtalálta a maga közönségét” – Interjú Perjés Jánossal

A Spirit Színház 2020 első hónapjaiban is izgalmas előadásokkal várja a közönséget. Perjés Jánossal, a teátrum alapítójával, művészeti igazgatójával az

Interjúk

“Szeretném, ha kicsit megértőbbek, toleránsabbak lennénk” – interjú Perjés Jánossal

Perjés János színházi pályafutását 1982-ben kezdte a budapesti Nemzeti Színház stúdiójában, majd a színház szerződtetett tagjaként folytatta. 2011-ben megalapította a

Interjúk

“Az a jó, ha nem csak technikából, hanem szívből játszol” – interjú Szitás Barbarával

Szitás Barbara a Spirit Színház egyik oszlopos tagja, aki nem csak játszik a kis, budai teátrumban, hanem rendszeresen rendez is.

Hírek

Kitaszított – Ősbemutató a Spirit Színházban

Ősbemutatóként érkezik a Spirit Színházba Ayad Akhar Kitaszított című Pulitzer-díjas könyvének színpadi adaptációja. A Kitaszított évszázadokon átívelő, ma is aktuális

Interjúk

„Mindenben meg lehet találni a jót, csak rajtunk múlik, hogy ez sikerül-e” – interjú Jerger Balázzsal

Jerger Balázzsal, a Spirit Színház társulatának egyik fiatal tagjával a teátrum aulájában ültünk le beszélgetni. Meglehetősen kalandos időszakon van túl,

Interjúk

„Hiszek abban, hogy a színháznak gyógyító ereje van” – interjú Gubík Ágival

A Spirit Színház legújabb játszóhelyén, a kamarateremben ültünk le beszélgetni Gubík Ágival, akit a teátrum nézői jól ismerhetnek. A színésznő

Hírek

Augusztus 12-én mutatja be a Spirit Karácsony Gergely monodrámáját

A Spirit Színház augusztus 12-én tartja legújabb bemutatóját, a 152 lépés Auschwitz felé Rudolf Höss, a leghírhedtebb haláltábor rettegett parancsnokának

Hírek

Magyarországi ősbemutatóra készül a Spirit Színház

Martin Sherman, a világ egyik legismertebb, melegségét nyíltan vállaló dráma- és forgatókönyvírója. Legutóbbi színműve a 2017-ben bemutatott Sodrásban hatalmas sikert



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás