175. előadásához érkezik a Legyen a feleségem! című komédia
Edward Taylor vígjátéka Ruttkay Zsófia fordításában, Kapitány Iván rendezésében 2014 óta látható a Játékszínben, a Legyen a feleségem! pedig a
Edward Taylor vígjátéka Ruttkay Zsófia fordításában, Kapitány Iván rendezésében 2014 óta látható a Játékszínben, a Legyen a feleségem! pedig a
Pataki Szilvia két év után először a Zsidó Művészeti Napok keretében áll színpadra az Ópiumkeringő című zenés előadásban, amelyet november
Október közepétől december végéig különleges előadásokkal és egyedi felállású zenei formációkkal várja a közönséget a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) több
Lengyel Ferenc 2017-ben, 25 év után lépett ki a budapesti Katona József Színház társulatából. A Jászai Mari-díjas művészt az elmúlt