site-logo

Menü

Hírek

Megkezdődtek az Egy apró kérés próbái

A hét elején tartotta meg az Orlai Produkciós Iroda az Egy apró kérés című új bemutatójának olvasópróbáját, amely február 9-án

Interjúk

“Én nem engedtem a magam által felállított mércéből soha” – interjú Veiszer Alindával

Az Orlai Produkciós Iroda különleges beszélgetés-sorozatot indít a Belvárosi Színházban Alinda beszélget a Belvárosiban címmel. Az első alkalomra most vasárnap

Interjúk

“Nem gondoltam, hogy így is lehet filmet készíteni” – interjú Szabó Kimmel Tamással

Számos filmes és színházi főszerep van már a háta mögött, most mégis egy teljesen új világba csöppent, napi sorozatban ugyanis

Hírek

Különleges sorozatot indít a Színházi Kritikusok Céhe és a Három Holló

A Színházi Kritikusok Céhe és a Három Holló Művészeti Központ az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet engedélyével különleges programsorozatot indít

Interjúk

“Mindhárom színész esetében nagyon nagy szerencsém volt” – interjú Dékány Barnabással

Az Orlai Produkciós Iroda közreműködésének köszönhetően Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvéből készült színdarab ősztől a Jurányi Inkubátorházba költözik. A

Hírek

Érkezik a Becéző szavak Hernádi Judittal a főszerepben

Tegnap tartotta az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös bemutatójának, a Becéző szavak olvasópróbáját. Larry McMurtry világhírű regényéből

Interjúk

“A kiindulási pont mindig valami nagyon erős félelem, szorongás, ami a világból jön” – interjú Pass Andreával

A független szféra legismertebb női alkotója, aki egyszerre ír és rendez. Az utóbbi időben sorra kapja a kőszínházi felkéréseket, idén

Ajánlók

A bőrünk alá mászó színházi élmény – Mi és Ők ajánló

Az Orlai Produkciós Iroda a nyári előbemutató után 2018. szeptember 26-án tartotta a Jurányi Inkubátorházban Carly Wijs Mi és Ők

Kritikák

Vénusz, kétszer – Dupla kritika az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatójáról

Andi Hanif Kureishi angol író munkásságát tekintve nagyon sokoldalú, alkotásai könyvben, a filmvászonról és színházak színpadairól köszönnek vissza ránk. Talán

Interjúk

“Ebben a világban ez óriási adomány, hogy így dolgozhatunk” – interjú Járó Zsuzsával

2017 óta Orlai Tibor lazán szervezett társulatának egyik oszlopos tagja, olyan nagy sikerű darabokban láthatják a nézők, mint a Bocs,



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás