Örök kezdet és vég – Kritika a Carmen musicalről
1995-ben, amikor bemutatta a Valahol Európában musicalt a Budapesti Operettszínház, három főszereplő neve mellett is kint volt a színlapon és
1995-ben, amikor bemutatta a Valahol Európában musicalt a Budapesti Operettszínház, három főszereplő neve mellett is kint volt a színlapon és
Április 23-án az Együtt az Autistákért Alapítvány javára gálakoncertet szervez a Budapesti Operettszínház, amelyen felcsendülnek a legnépszerűbb és legismertebb operett-
Már gyerekként megfogalmazódott benne, hogy színész lesz, de első nekifutásra a stabilabb háttérnek ígérkező közgazdasági pályát választotta. A sors azonban nem engedte, hogy elengedje
Meghallgatást hirdet a Budapesti Operettszínház Énekkara klasszikus hangképzésű női és férfi énekesek számára alt, tenor és basszus hangfajban. A korhatár
Sokáig focistaként képzelte el a jövőjét, de egy komolyabb sérülés és egy nyári tábor mindent megváltoztatott. Ma már a Budapesti
Április 1-től Vincze Balázs rendezésében elevenedik meg az Operett színpadán a nagy sikerű Broadway musical, a Jekyll és Hyde. Robert
Január 28-án debütál a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában a Veszedelmes viszonyok című zenedráma. A tegnap tartott sajtótájékoztatón az alkotók bebizonyították,
Amikor azt kérdezik tőlem, melyik színház a kedvencem vagy melyikhez tudok a leginkább kötődni, mindig bajban vagyok, hiszen általában nem
Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett
Bár nincsenek körülötte zajos botrányok, és nem generálja, hogy minden róla szóljon, sokszor mégis minden róla szól. A nevével rengeteg