Nyílt napot tartanak a Nemzeti Színházban
Idén lett 20 éves a Nemzeti Színház Duna-parti épülete, ennek alkalmából pedig szeptember 24-én nyílt napot tartanak a színházban. A
Idén lett 20 éves a Nemzeti Színház Duna-parti épülete, ennek alkalmából pedig szeptember 24-én nyílt napot tartanak a színházban. A
Éjszaka a Csokonai Fórumban címmel nyílt napot tart a debreceni Csokonai Színház szeptember 17-én. Az este fél hattól éjfélig tartó
Április 30-án, a Tánc Világnapját követő napon 11 és 19 óra között két turnusban (15 óra 40 perctől, illetve 16
Szeptember 18-án ismét feltárul a kulisszák titokzatos, varázslatos világa a Soproni Petőfi Színházban: a nyílt napon lehetőség lesz bejárni a
A balettszínház a Ráhangolódás, Beavatás, Beszállókártya és a Tánclabor programelemeket az idei évadban is folytatni szeretné, de egyelőre a járványhelyzet
Szombaton 11 órától különleges programokkal várja a Spirit Színház alkotócsapata a nézőket: kulisszajárás mellett több készülő előadás próbájára is beülhetnek
A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén november 23-án tartja hagyományos, tájékoztató nyílt napját a felvételizők számára. Az Ódry Színpadon 14
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ebben az évben is megrendezte az immár többéves hagyományra visszatekintő nyílt napját. Változatos programokkal vártak