site-logo

Menü

Hírek, Zene

Muzsikás Fesztivál Budapesten

Az 1973-ban alakult Muzsikás Együttes tiszteletére, illetve közreműködésével háromnapos rendezvénysorozatot rendeznek októberben Budapesten, mely a Muzsikás Fesztivál nevet viseli majd.

Interjúk, Zene

„A zene fiatalon tartja az embert” – interjú Pál Eszterrel

Három hangszeren játszik, de az álma már gyerekként is az volt, hogy énekeljen. A Magyar Állami Népi Együttes és bátyja,

Hírek, Tánc

Szabad a Tánc! – 3. nap a KŐFESZT új rendezvénysorozatán

Pünkösdhétfőn ért véget A Szabad Táncház rendezvénysorozat. Az első alkalommal megrendezésre kerülő esemény teljesen felbolygatta a Káli-medencét, de úgy tűnt,

Hírek, Tánc

Szabad a Tánc! – második nap a KŐFESZT új rendezvénysorozatán

A Káli-medencét két napja tölti be a zene és uralja a környék hangulatát, és ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: az

Hírek, Tánc

Szabad a Tánc! – első nap a KŐFESZT új rendezvénysorozatán

A nulladik nap után, hivatalosan is elkezdődött a KŐFESZT új rendezvénysorozata. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő A Szabad Táncház

Színház, Tánc

Kaleidoszkóp – Hommage á Bartók Béla

Az idén hetedik alkalommal megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) záróakkordja volt vasárnap este az Idéző 1.84 társulat Kaleidoszkóp –

Hírek, Zene

Moldvai népzene Budapesten – Konferencia

Április 22-én népzenei konferenciának ad otthont a Hagyományok Háza, melynek a moldvai csángó népzene táncházi folklorizmusa lesz a központi témája.




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás