Katkó Tamás alkotásai a Műcsarnokban
Katkó Tamás fotóművész színházi témájú kiállítását egészen június 1-ig tekinthetjük meg a Műcsarnokban. Az Egyszer volt, színház volt című tárlat
Katkó Tamás fotóművész színházi témájú kiállítását egészen június 1-ig tekinthetjük meg a Műcsarnokban. Az Egyszer volt, színház volt című tárlat
A Műcsarnok új tárlata a magyar animációs művészet elmúlt 111 évét mutatja be. A Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves
Már 50 éves az Erdélyben található, Magyar Örökség-díjas, nemzetközileg is magasan jegyzett Gyergyószárhegyi Művésztelep. A művészeti szcéna az 50 éves
Julien Klopfenstein francia táncművész hat éve él Budapesten, magával ragadó perfromanszaival rendszeresen csatlakozik kiállításokhoz vagy galériákhoz. Januárban két alkalommal is
Január 11-én, szombaton veszi kezdetét az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, amely egy közös tematika mentén, Polychrome címmel több mint húsz
Keserü Ilona festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Műcsarnokban, Hommage – Tiszteletadás címmel. A tárlat a mesterek, pályatársak, kortársak és barátok
Géczi János biológusként végzett, emellett ismert művelődéstörténészként és antropológusként is, a szélesebb közönség számára azonban elsősorban költőként, íróként mutatkozott korábban
Már látogatható a III. Építészeti Nemzeti Szalon a budapesti Műcsarnokban, HelyiÉrték címmel. A tárlat az elmúlt öt év hazai és határon
A Budapest FotóFesztivál nyitóeseménye a Női fókusz című kiállítás! A tárlaton öt fotográfusnő: Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge
Már látható a Műcsarnokban a Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában című kiállítás. A tárlaton számos olyan fénykép és dokumentum található,