site-logo

Menü

Hírek

Megtartották az Ég és nő között olvasópróbáját a Mozsár Műhelyben

Idei negyedik bemutatójára készül a Mozsár Műhely. Az Egy tenyér ha csattan, a Netentúli történetek és A pandák gyönyörű utazása

Hírek

Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán kétszereplős darabban játsszanak

November 10-én mutatja be a Mozsár Műhelyben a Független Színművészetért Alapítvány Matei Vișniec A pandák gyönyörű utazása című művét Szorcsik

Hírek

Facebookos bejegyzésekből készül színházi előadás

Október 26-án ősbemutatót ünnepel a Mozsár Műhely. A Nagymező utcában található játszóhely, mely idén kezdte meg harmadik évadát, kiemelten fontosnak

Hírek

Terike & Irén ismét a Mozsár Műhelyben

11 évvel ezelőtt alapította a KV Társulatot Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna, amely azóta is független alkotóközösségként működik. A két

Hírek

Először lesz látható Magyarországon színpadon az Egy tenyér ha csattan

Először idén állítják színpadra Magyarországon Anthony Burgess (Gépnarancs) népszerű művét, az Egy tenyér ha csattant. A regényből a fiatal brit

Hírek

Újfajta kommunikációval, közösségépítéssel és saját produkciókkal készül a Mozsár Műhely

Harmadik évadát kezdi idén a Nagymező utcában található Mozsár Műhely. A játszóhely mottója ebben az idényben a "színház újragondolva" lett,

Interjúk

„Budapesten iszonyatosan nagy a túlkínálat, ezért is kihívás megszólítani a nézőket” – Megyeri Lénával, a kétéves Mozsár Műhely produkciós vezetőjével beszélgettünk

A "pesti Broadway-en", azaz a Nagymező utcában és környékén a színházi idényben bármelyik nap bármelyik napszakában talál magának programot az,

Ajánlók

A magyar irodalmárok szerelmes történetei

Ma este mutatják be a Mozsár Műhelyben az Így viszik át című darabot, amely Nyári Krisztián Így szerettek ők kötetei