site-logo

Menü

Ajánlók

A hónap legjobbja – március

A hónap legjobbja bevezetők megírása az egyik kedvenc feladatom, mert egy picit utána kell néznem, hogy mi történt a színházon

Hírek

Mégsem marad el A velencei kalmár közvetítése

Több színház is online elérhető programokat kínál a következő napokban: a Miskolci Nemzeti Színház például élőben tervezte közvetíteni Facebook oldalán A

Hírek

50. előadását ünnepli az Egy piaci nap a Radnóti Színházban

Március 5-én 50. alkalommal játsszák a Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap című előadást a Radnóti Színházban. A Mohácsi

Interjúk

“Hiába értékes a tanulság, ha a néző alszik” – interjú Mohácsi Jánossal és Mohácsi Istvánnal

Szent Johanna történetét többször, többféleképpen feldolgozták már – gondoljunk akár könyvre, akár filmre, vagy éppen színdarabra -, ezúttal a Mohácsi-testvérek

Hírek

Áprilisban látható utoljára a Patika az Örkényben

Az Örkény Színház 2018. decemberében mutatta be Szép Ernő Patika című klasszikusát, amelyet a Mohácsi testvérek értelmezésében láthatnak azóta a

Hírek

Elkezdődtek a Ludas Matyi és a Johanna próbái Szegeden

Két, a magyar színházi életet egyre jobban meghatározó alkotópáros próbál egyszerre a Szegei Nemzeti Színházban: A Nagyszínházban a k2 Színház



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás