Magyar siker az Európai Filmakadémián: jelölést kapott a Véletlenül írtam egy könyvet
Lakos Nóra ifjúsági mozifilmje, a Véletlenül írtam egy könyvet bekerült az Európai Filmdíj Európai Fiatal Közönség Díjának három idei jelöltje
Lakos Nóra ifjúsági mozifilmje, a Véletlenül írtam egy könyvet bekerült az Európai Filmdíj Európai Fiatal Közönség Díjának három idei jelöltje
Már megtekinthető a mozikban a Hab rendezőjének új filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet című családi-ifjúsági film, amely Annet Huizing
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Nemzeti Filmintézet jóvoltából a következő időszakban hat vidéki, egy határon túli és kilenc
A teátrum Martin Crimp A többit már láttad a moziban című kortárs darabját mutatja be Botos Bálint színre vitelében, akinek
21 éve a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, ám 2014 óta rendszeresen feltűnik a Nemzeti Színház előadásaiban, sőt, idén
Tavasszal két rangos díjátadó esemény is megrendezésre kerül Romániában. Az egyiken a román színházi, a másikon a filmes szakma jutalmazza