Gálával ünnepelt öt magyar művészeti egyetem
Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt
Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt
Shakespeare és Benjamin Britten művei nyomán színész, operaénekes, képzőművész, levegőakrobata, valamint cirkuszi és kortárstánc hallgatók együttműködésével látható az EGYÜTT! –
Május 3-án, a táncház napján különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsorral is várja a
Idén február 11-én rendezi meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a Zeneakadémián a Tehetség napja című programot, amelyen a kiemelkedő
Január 7-én 15. születésnapját ünnepli a Budapest Jazz Club, ahol a LFZE Big Band, a Hodek Áron Trio, valamint az
Átfogó informatikai fejlesztés indul a Zeneakadémián az uniós helyreállítási alap támogatásával, több mint 1,2 milliárd forintból. Sikeresen pályázott a Liszt
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyik küldetése a nagy elődök szellemi és anyagi hagyatékának őrzése, és örökségük korszerű továbbfejlesztése. Ezek
Az Europa Nostra által is támogatott egyesület, a Centre Européen de Musique (Európai Zenei Központ) kezdeményezésére megszületett együttműködés a Réseau
Rafał Aleksander Łuszczewski zongoraművész szólóestjével, jazz-és világzenei koncertekkel, Bősze Ádám és Fesztbaum Béla önálló estjével, illetve Dés László, Parti Nagy