A sértődöttség kicsinyessége – Ajánló a Feljegyzések az egérlyukból című előadáshoz
Az orosz drámák elemzését mindig úgy kezdem, hogy deklarálom, nekem az a szenvedés, ami ezekből áradni szokott, borzasztóan frusztráló, de
Az orosz drámák elemzését mindig úgy kezdem, hogy deklarálom, nekem az a szenvedés, ami ezekből áradni szokott, borzasztóan frusztráló, de
Megtartotta évadzáró társulati ülését a József Attila Színház, ahol Nemcsák Károly igazgató összegezte az elmúlt évet, valamint kiosztották a színház
A Nemzeti Filmintézet támogatásával, Szikora János rendezésében valósult meg az 1757-ben játszódó, látványos magyar történelmi film, a Hadik, amely a
A Bánfalvi Eszter Kvartett, azaz a BEKVART augusztusban jelentette be feloszlását, ám még egy utolsó lendülettel rögzítettek egy nagylemezt, melyet
A budapesti József Attila Színházban lesz látható április 26-án a Vörösmarty Színház vendégelőadása, a Trianon Gáspár Sándorral és Seress Zoltánnal
Január 29-én mutatják be a József Attila Színházban Spiró György Az imposztor című drámáját Bagó Bertalan rendezésében, Benedek Miklóssal és
Az EXIT Generáció szeptember 15-én nagy sikerrel mutatta be a Radnóti Tesla Laborban Feljegyzések az egérlyukból című előadását. Dosztojevszkij klasszikusából
Rendhagyó nyár elébe néz a fejér megyei teátrum, ugyanis rendhagyó módon idén nem láthatnak a nézők új szertartásjátékot, hanem egy
Bár a szombathelyi teátrum is csonka évadon van túl, új igazgatója, Szabó Tibor így is pozitívan látja a helyzetet. A