site-logo

Menü

Hírek, Színház

Nyolc független színházi társulás összefogásában született meg az IMeFeszt

Szeptember 12. és 15. között idén először rendezik meg az Instant Mecenatúra Fesztivált, vagyis az IMeFesztet, amelynek célja, hogy a

Hírek, Színház

A színházi sokszínűség áll az idei Thealter fókuszában

Idén július 29. és augusztus 6. között 32. alkalommal rendezi meg a szegedi Maszk Egyesület a Thealter fesztivált Szegeden, ahol

Hírek, Színház

Hat év után bezár a Mozsár Műhely

Anyagi forrásainak kimerülése miatt júniusban végleg bezár a hat évvel ezelőtt indult független színházi játszóhely, a Mozsár Műhely. A Nagymező

Hírek

Véget ért a MOST FESZT, megvannak a díjazottak

Vasárnap este ért véget Tatabányán a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, a Jászai Mari Színház szervezésében megvalósuló szemle öt napja alatt

Hírek

Doncsecs Ildikótól búcsúzik a Kiállok érted alkotócsapata

Két nap múlva, szeptember 8-án 80. alkalommal kerül műsorra a KV Társulat, a Láthatatlan Csoport és a Névtelek Utak Alapítvány

Hírek

Kihirdette a 2021/22-es évadát a KV Társulat

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett

Hírek

Hamarosan elkezdődik a szavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire

Idén nyolcadik alkalommal szavazhat a közönség a Highlights of Hungary jelöltjeire, a kezdeményezés ebben az évben is kategóriák nélkül gyűjti

Interjúk

“Nyitott vagyok a lehetőségekre, az új történetekre!” – interjú Mátray Lászlóval

21 éve a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, ám 2014 óta rendszeresen feltűnik a Nemzeti Színház előadásaiban, sőt, idén

Hírek

Jövő héten kezdődik a 34. Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Március 1-jén kezdetét veszi a 34. Szentendrei Tavaszi Fesztivál, amely ebben az évben is változatos programokkal várja az érdeklődőket: a

Hírek

Hamarosan bemutatásra kerül O. Horváth Sári Lenni vagy nem című drámája

A KV Társulat, az E-Mancik és a MASZK (Szeged) újabb közös produkcióra készül, a Lenni vagy nem című előadásuk ezúttal