site-logo

Menü

Hírek

Hamarosan kezdődik a MITEM

A Nemzeti Színház ma délelőtt tartott sajtótájékoztatóján ismertette a hamarosan kezdődő MITEM programját. Az eseményen részt vett Fekete Péter, kultúráért

Interjúk

„Néha ott találunk kincseket, ahová eddig kevésbé figyeltünk” – interjú Kulcsár Edittel

Mérnök, kulturális menedzser, dramaturg. A nyolcvanas években Temesváron a Thália egyetemi diákszínjátszó csoport tagja, majd mérnöki tevékenysége mellett a gyergyószentmiklósi

Ajánlók

Színház karnyújtásnyira

A Déryné Program célja, hogy a magas színvonalú színházi kultúrát eljuttassa a kisebb településekre és olyan területekre is, ahol korlátozott az

Ajánlók

Színház mindenkinek

E mottó jegyében indult el idén tavasszal a Déryné Program a magyar színházi élet résztvevőinek széles körű megszólítása érdekében. "A

Ajánlók

Déryné Program: misszió a minőségi színházi élmény elérhetőségéért

A pandémia első hulláma alatt, és a jelenlegi járvány sújtotta időkben mindannyian tapasztaljuk, hogy milyen érzés, ha a kultúra háttérbe

Hírek

Magyarország rendezi a 2023-as Színházi Olimpiát

Tegnap tartotta a Nemzeti Színház a VII. MITEM programismertető sajtótájékoztatóját, ám az esemény díszvendégének bejelentése egy picit elvette a figyelmet

Hírek

„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”

Ezt a Madách idézetet választották a szervezők az idei, immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) szlogenjének.




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás