Közönségtalálkozót tart ma a Szegedi Nemzeti Színház
Ma délután, 16 óra 30 perctől ismét közönségtalálkozót tart a Szegedi Nemzeti Színház, ezúttal az április 4-én debütáló Tamási Áron-bemutató,
Ma délután, 16 óra 30 perctől ismét közönségtalálkozót tart a Szegedi Nemzeti Színház, ezúttal az április 4-én debütáló Tamási Áron-bemutató,
December 13-án mutatják be Martin Mcdonagh Vaknyugat című testvérháborúját a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházban, Koltai M. Gábor rendezésében. A premierhez
A német szerzővel szeptember 9-én, hétfőn 18 órakor a CEU Nádor utcai 'A' Auditóriumában találkozhat a magyar közönség. Kehlmann-nal Dragomán
December 15-én mutatja be a Szegedi Nemezti Színház Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét, amelynek kapcsán ma 16 óra
Április 14-én debütál a Szegedi Nemzeti Színházban Guiseppe Verdi A kalóz című operája, aminek színpadi változata Magyarországon először lesz látható.
Decemberben tartották a Radnóti Színház idei évadának második bemutatóját, Szálinger Balázs Kályha Kati című drámáját Rusznyák Gábor állította színpadra, a
Június 16-án, Nagy Imre újratemetésének évfordulóján debütált az Örkény Színházban A nemzet özvegye című, történelmi tényeken alapuló fikciós dráma, amelyet Kelemen
A Szegedi Nemzeti Színház társulata a 2022/23-as évad első opera bemutatójára készül, hiszen október 14-én végre a Nagyszínpadon debütálhat, Carl
Idén lett 20 éves a Nemzeti Színház Duna-parti épülete, ennek alkalmából pedig szeptember 24-én nyílt napot tartanak a színházban. A