site-logo

Menü

Hírek, Tánc

A Székesfehérvári Balett Színház előadása Budapesten is látható

A Székesfehérvári Balett Színház november 5-én a Müpa színpadán mutatja be a Kövek című előadását, amelyet a Holokauszt 80. évfordulója

Hírek, Színház

A Karinthyba költöznek a Gózon Gyula Kamaraszínház előadásai

A 17. kerületben székelő Gózon Gyula Kamaraszínház épületének felújítása miatt huzamosabb ideje más játszóhelyeken adják elő darabjaikat. Az elmúlt időszakban

Hírek

Meghirdette új évadát a Másik Produkció

A Másik Produkció társulatának életében idén az ötödik évad kezdődik meg. A tavalyi színházmentes időszak után eltökélten és hatalmas reménnyel

Interjúk

„Nekem nagyon számít, hogy valami értékeset adjak át” – interjú Magyar Vazullal

Magyar Vazult idén márciusban láthatta először a közönség a Spirit Színház Kövek című előadásában. Azóta jobbnál jobb szerepekben mutatkozhatott be, olyan