Schneider Zoltán kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat
A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház tavaly alapította, a színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából. Annak a színművésznek adják át, akinek
A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház tavaly alapította, a színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából. Annak a színművésznek adják át, akinek
A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban csaknem 50 produkcióval várja a közönséget: július 13. és 23. között idén is megrendezik
Ma ünnepli 60. születésnapját Epres Attila Jászai Mari-díjas színművész, szinkronizáló színész. Epres Attila 1963. június 26-án látta meg a napvilágot
Takács Katalin játszotta a Kőszegi Várszínház nyári Szetnivánéji álom című bemutatójában Pukk szerepét Hegedűs D. Géza rendezésében, alakítását tegnap este
A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerik
Első alkalommal adták át a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház fennállásának ideje alatt: a közönség szavazatai alapján Takács Katalin vehette
Megnyitásának 40. születésnapja alkalmából Hollósi Frigyes-díjat alapított a Kőszegi Várszínház. A díjat idén először osztják ki annak a színművésznek, akinek
Vas megye egyik legszebb városában pontosan 40 évvel ezelőtt indult el a szabadtéri színház. A Kőszegi Várszínház idei évadában komoly