Megnyitotta a 2022/23-as évadát a Vörösmarty Színház
A székesfehérvári teátrum lezárt egy korszakot a nyár végén, hiszen augusztusban lezajlott a X. Koronázási Szertartásjáték, amelynek keretében az Árpád-házi
A székesfehérvári teátrum lezárt egy korszakot a nyár végén, hiszen augusztusban lezajlott a X. Koronázási Szertartásjáték, amelynek keretében az Árpád-házi
Az augusztus 12. és 21. között zajló Székesfehérvári Királyi Napok idei programsorozatát az Aranybulla emlékév jegyében rendezik meg. A Szent
Idén is megrendezésre került a Vörösmarty Színház és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor. A határon túli
Idén új helyszín ad otthont a székesfehérvári Koronázási Szertartásjátéknak. A pandémiás helyzethez alkalmazkodva a Vörösmarty Színház hagyományos szertartásjátéka az Aranybulla
Egy csonka szezon után, a továbbra is jelen lévő kétely érzetével a szívünkben gyűltünk össze a Vörösmarty Színház nagytermében, hogy
Az augusztus jobbára még a szabadtéri színpadoké, de pár nappal a nyár vége előtt már néhány kőszínház is megnyitotta kapuit,
Idén állították fel hetedik alkalommal a székesfehérvári koronázó templom romjai felett azt a szabadtéri színpadot, ahol immár hagyományszerűen kelnek életre
Idén augusztusban kerül sor hetedik alkalommal a Székesfehérváron immár hagyományosnak számító Koronázási Szertartásjátékra, az augusztus 20-i nemzeti ünnep idején bemutatásra