„A közönséget nem felrázni, hanem megnyugtatni kell” – Interjú Láng Annamáriával
Fiatalkora óta a színészet volt az első számú elképzelése. A Kerekasztal Színház és az Új Színház Stúdiója után került a
Fiatalkora óta a színészet volt az első számú elképzelése. A Kerekasztal Színház és az Új Színház Stúdiója után került a
Idén már 13. alkalommal, augusztus 18. és 21. között került megrendezésre a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen, amelynek keretében szokás szerint
A nevezett 147 alkotás közül 104 film került a 13. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába, amelyből nyolcvanat a közönség is megtekinthet
A Palicsi Nemzetközi Filmfesztivált 1992-ben alapította Szabadka község, mára pedig már a régió egyik legjelentősebb fesztiváljává nőtte ki magát az
Mindig büszkeséggel tölt el minket, ha hazai filmesek sikereiről számolhatunk be, nincs ez másképp ezúttal sem, örömünket pedig fokozza, hogy
Már jegyet válthatunk Fazekas Máté Bence első nagyjátékfilmjére, a Kilakoltatásra, amely az FP Films és a FIlmfabriq produkciójában, a Nemzeti
Ha egy filmnél feltüntetik, sőt direkt a néző tudtára adják, hogy igaz történeten alapul, akkor bátran elgondolkozhatunk ennek valóságalapjáról. Legfőképpen
10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg