Ismét vágtat a Prolibusz
2010. március 10-én debütált Fekete Ernő önálló estje Mennyekbe vágtató prolibusz címen a Katona József Színház legkisebb játszóhelyén, a Sufniban.
2010. március 10-én debütált Fekete Ernő önálló estje Mennyekbe vágtató prolibusz címen a Katona József Színház legkisebb játszóhelyén, a Sufniban.
A Katona József Színház és a Compact TV közös produkciójaként debütált pénteken a Monológ című sorozat eső három része, a
A budapesti teátrumban megkezdődtek a saját produkciók előkészületei, a játszóhely a következő évadban számos új előadással várja a nézőket. Első
Interjúsorozatunkban a Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának végzős színművész hallgatóit mutatjuk be. Ezúttal Pálóczi Bence mesélt nekünk az
Megtartották Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből készülő előadás olvasópróbáját. A monodrámát Keresztes Tamás rendezi, Thuróczy Szabolcs főszereplésével a
2020-ban hatodik alkalommal rendezték meg a Textúra összművészeti előadássorozatot, melyben a képzőművészet, az irodalom, a színház és a zene találkozik
Színház élmény mozi minőségben a kanapéról – ezt kínálja a SzínházTV online színházi streamingszolgáltató platform, amelyen keresztül vidékről és külföldről
2021 januárjában két előadás erejéig visszatér az év elején bemutatott Váróterem című Cseh Tamás koncertest, hogy ismét elbűvölje a közönséget.