„Ritkán adódik úgy, hogy ennyire szerencsés csillagzat alatt születik meg egy produkció” – interjú Medveczky Balázzsal
Az egykori legendás Bástya Mozi helyén száz évvel később, idén februárban nyitotta meg kapuit a Bástya Színház. A teátrum nem
Az egykori legendás Bástya Mozi helyén száz évvel később, idén februárban nyitotta meg kapuit a Bástya Színház. A teátrum nem
A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színész érdemelte ki
A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról
Nem olvasta Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, egyrészt mert képtelen volt bármit is kibetűzni, másrészt mert az eleve egy
A héten kezdetét vette a Vígszínház következő két bemutatójának is a próbafolyamata: a Pinokkió alkotócsapata az Erzsébet körúti épületben, míg
Kedd este századik alkalommal volt látható a Bödőcs Tibor által jegyzett Meg se kínáltak című regényből készült monodráma, amely Keresztes
Június 9-én mutatják be a 6SZÍN-ben a Janikovszky Éva Naplóm 1938-1944 című könyvéből készült Kizárólag az utókor számára című előadást. A Sodró Elizával és
December 9-én debütál majd a Vígszínházban Keresztes Tamás rendezésében, Presser Gábor zenéjével és Sztevanovity Dusán dalszövegeivel Carlo Collodi 1881-ben írt
Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadokterveit ide kattintva böngészhetitek
A Bárnóczki Tibor és Szabó Sarolta írásában és rendezésében készült, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának köszönhetően megvalósult Műanyag égbolt egy