Életvárók támogatói napot szervez a Katona a Sorstalanság előadással egybekötve
A Katona József Színház január 31-én, szombaton a Sorstalanág előadással egybekötött támogatói napot szervez, amelynek bevételével egy az egyben az
A Katona József Színház január 31-én, szombaton a Sorstalanág előadással egybekötött támogatói napot szervez, amelynek bevételével egy az egyben az
Új nevekkel bővült a 2026-ban már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Csinibaba Táncdalfesztivál fellépőinek köre: a jövő évi előadáshoz Pajor Tamás
Magát német örökösnőnek hazudva több százezer dollárt csalt ki bankoktól Anna Sorokin, a szabadulása után pedig százezres követőtábora lett az
Zoltan Kaszas, a leginkább cicás vicceiről ismert stand up komikus Magyarországot is érinti a turnéja során: március 21-én a Katona
A Katona József Színház Behívó programja novemberben is változatos eseményekkel kínál lehetőséget arra, hogy a közönség közelebb kerüljön a színház világához, és
November 7-én 50. alkalommal kerül műsorra a Katona József Színházban az Extázis: a Tarnóczi Jakab által rendezett produkciót 2023. december
Ma ünnepli 78. születésnapját Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Szacsvay László
November 4-én, a Hegedűs D. Géza térdműtete miatt elmaradó Lear király előadás helyett a Katona József Színház egy különleges irodalmi
2026-ban ismét, már negyedik alkalommal fog visszatérni a Katona József Színház és a Budapest Park közös műsora. Három közel teltházas
November 24-ig várja a budapesti Katona József Színház azoknak a fiatal pályakezdő művészeknek a jelentkezését, akik részt kívánnak venni a