Befejeződött a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása
„Az otthon, az élet, a levegő” – ezt jelenti a Csiky Gergely Színház munkatársai számára a színház, ami több év
„Az otthon, az élet, a levegő” – ezt jelenti a Csiky Gergely Színház munkatársai számára a színház, ami több év
Jerger Balázzsal, a Spirit Színház társulatának egyik fiatal tagjával a teátrum aulájában ültünk le beszélgetni. Meglehetősen kalandos időszakon van túl,
Még csak most kezdi a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán az ötödévet színész hallgatóként, de már tavaly felhívta magára a
Augusztus 13-án, 21 óra 05 perckor tűzi műsorra az M5 a kaposvári Csiky Gergely Színház 2011-es előadásának, A nagymama felvételét.
Idén is megrendezésre kerül a Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban. Szeptember 2. és 8. között összesen kilenc vendégelőadás várja
Májusban a kőszínházak szervezőinek általában egyre nehezebb becsábítani a közönséget az előadásokra, hiszen a már majdnem nyári melegben mindenki sokkal
Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett
Friedrich Schiller több mint 200 évvel ezelőtt vetette papírra a skótok királynőjének tragikus történetét. Schillert, akit az egyik legjelentősebb német
Ősbemutatóra készül május 18-án a kaposvári Csiky Gergely Színház. A teátrumban lesz először látható Joy Nicholson, magyar fordításban még meg
Március 17-én Egyszer élünk címen ad koncertet a TRIP Hajón a Szakértők (Artisans) zenekar. Az eseményen fellép az Európában turnézó,