Már a Netflixen is nézhető Deák Kristóf filmje, Az unoka
Az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmmel egy csapásra ismertté váló, majd karrierjét a Foglyok névre keresztelt tévéfilmmel folytató Deák Kristóf első
Az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmmel egy csapásra ismertté váló, majd karrierjét a Foglyok névre keresztelt tévéfilmmel folytató Deák Kristóf első
Megkezdődhet a volt belvárosi trafóház, a korábban a Merlin Színháznak is helyet adó épület felújítása: a tervek szerint a rekonstrukció jövő
Augusztus 4-én kerül mozikba Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, a generációs vígjátéknak nevezett Együtt kezdtük, amely mindenképpen egyedi abban a tekintetben,
Kerékgyártó Yvonne számos projektben vett részt forgatókönyvíróként és rendezőként, legismertebb munkája a FOMO – Megosztod és uralkodsz című film szkriptje, de
A debreceni Páholy Színpad egy közel háromórás talkshow-sorozatot indít március 28-án. Az első est vendége Jordán Tamás lesz, Kossuth- és
Deák Kristóf az Oscar-díjas kisfilmjével, a Mindenkivel robbant be a köztudatba, majd összehozott egy izgalmas tévéfilmet Foglyok címmel, de az
December 8-án, szerdán 50. alkalommal kerül színre a Rózsavölgyi Szalonban Alekszej Nikolaevich Arbuzov Kései találkozás című drámája, két legendás színész,
Kerékgyártó Yvonne számos projektben vett részt forgatókönyvíróként és rendezőként is, legismertebb munkája a FOMO - Megosztod és uralkodsz című film