site-logo

Menü

Interjúk, Színház

„Óriási kalandvágy van bennem, de most szeretnék jobban visszatalálni a színpadhoz” – interjú Varga Ádámmal

A színházakban egy kicsit kevesebbet volt jelen az elmúlt időszakban, viszont az „igazoltan távollét” alatt számos televíziós produkcióban megmérette magát.

Hírek, Színház

Zsurzs Kati 70 éves

Ma ünnepli 70. születésnapját Zsurzs Kati Aase-díjas színművész, szinkronizáló színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.  Zsurzs Kati 1955. január 21-én

Hírek, Színház

Csonka András 60 éves

Ma ünnepli 60. születésnapját Csonka András színész, énekes, műsorvezető. Csonka András 1965. január 16-án született Budapesten, édesapja Csonka Endre színész,

Interjúk, Könyv

„Megtisztelő volt, hogy Miklóst ezen a visszaemlékezős úton végigkísérhettem” – interjú Vajda Katalinnal

Évtizedekre visszanyúló, legendás barátságot ápolt Benedek Miklóssal. A színész fia, Albert kérte fel a könyv megírására, mely a májusi megjelenés

Interjúk, Színház

„A színpad segített a gyógyulásban is” – Interjú Horváth Lilivel

Áprilisban premierje volt, júniusban az előadásai mellett gyerekeknek tartott tábort, majd kivonta magát a forgalomból. A kényszerszünetről és a terveiről

Ajánlók, Színház

Ezeket az előadásokat várjuk legjobban a 2024/25-ös évadban

Már csak néhány napot kell arra várni, hogy a kőszínházak ismét kinyissák kapuikat a közönség előtt, így szerkesztőségünk tagjai számba

Hírek, Színház

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Játékszín!

Június 12-én tartották a Játékszín 2023/24-es évadának záró társulati ülését, majd Bank Tamás évadértékelését követően átadták a teátrum idei díjait

Hírek, Színház

Kihirdette 2024/25-ös évadát a Játékszín

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek

Hírek, Színház

Több ezren vettek részt a Játékszín etyeki majálisán

Az etyeki Sonkamester és a Játékszín ebben az évben közös majálist szervezett: május 4-én a kultúra, a bor és a

Interjúk, Színház

„Minden szerepemben megtaláltam a lehetőséget” – interjú Szőlőskei Timeával

Götz Anna, a Vidám Színpad művészeti vezetője, Bőröndi Tamás özvegye 2023-ban alapította a színművészről elnevezett emlékdíjat, amelyet azok a tehetségek