Musicalszenzáció vár a Szegedi Szabadtéri Játékokon – Chicago ajánló
Amikor John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse 1975-ben bemutatták a Chicago című musicalt Maurine Dallas Watkins 1926-os előadását alapul
Amikor John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse 1975-ben bemutatták a Chicago című musicalt Maurine Dallas Watkins 1926-os előadását alapul
Michael Kunze és Lévay Szilveszter Erzsébet császárné életét bemutató, nagyszabású előadásának, az Elisabeth-nek komoly hagyománya van a Szegedi Szabadtér Színpadán,
Mint minden év utolsó napján, úgy idén is egybefonódik a kultúra az elmúlt esztendő búcsúztatásával, az új köszöntésésével. A Budapesti
Hosszú idő után tér vissza a Játékszín színpadára a musical műfajban ikonná vált Janza Kata: a Menopauza című zenés vígjátékban
Egy kolozsvári bordélyban játszódik Hunyady Sándornak A vöröslámpás ház című novellája, és helytörténeti bizonyítékai léteznek annak, hogy az író részéről
1962. október 5-én mutatták be az első James Bond filmet, a Dr No-t Sean Connery-vel a főszerepben. Az eltelt hat
A 2022/23-as centenáriumi szezon évadnyitó társulati ülésén kerültek átadásra az előző évad kiemelkedő művészeit és alkotóját elismerő Honthy-díjak a Budapesti
A Szegedi Szabadtéri Játékok történetében először kerül színpadra a Chicago musical, amelynek próbafolyamata csütörtöktől a Szegedi Nemzeti Színházban folytatódik. A