Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája idei himnuszát
A hagyományokhoz híven idén is elkészült a Színházak Éjszakájának himnusza, melyet ebben az évben Tompos Kátya és Hurtka Róbert közösen
A hagyományokhoz híven idén is elkészült a Színházak Éjszakájának himnusza, melyet ebben az évben Tompos Kátya és Hurtka Róbert közösen
A XXI. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál keretében a 2009-ben elhunyt Cseh Tamásra is megemlékeznek. Ahogy az elmúlt években több alkalommal, idén
Nagy Dániel Viktor egy ideje nem „csak” színészként lép színpadra, Hrutka Róberttel való hosszú évek óta tartó zenei együtt gondolkodása
Nyolc év hallgatás után 2018 őszén jelent meg Für Anikó harmadik lemeze, amelynek címe Magyar hangja vagyok. A hangzásvilág egy
2013-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés színészként, a Vígszínház szerette volna szerződtetni, ám ő a szabadúszást választotta.