site-logo

Menü

Interjúk, Színház

„Mindig kell tét, hogy legyen mihez felnőni” – interjú Szaszák Zsolttal

Éveken át a népzene határozta meg az életét, de egy musical hatására úgy döntött, hogy énekes-színész lesz. Fiatal kora ellenére

Hírek, Színház

Nyári workshop Horgas Ádám vezetésével

Filmszínész és websorozat készítő workshop indul nyáron, a Thália Tanodában. Az intenzív, 10 napos kurzus során, napi 4 órában lesz

Hírek, Színház

Hamarosan elérhető lesz az 1984 is az eSzínházon

A Szegedi Nemzeti Színházban 2020 októberében debütált George Orwell 1984 című regényének színpadi adaptációja, amelyet Horgas Ádám jegyez rendezőként és

Kritikák, Színház

Az állam (is) én vagyok – Kritika a Teltház című előadásról

Az úgynevezett audio deepfake használatával megszólalásig élethű hanghamisítást vihetünk végbe, ez a lehetőség ráadásul nem is újkeletű, hiszen már esztendők

Hírek, Színház

Teltház lesz a Játékszínben decembertől

Megkezdődtek a Játékszínben az idei évad első bemutatójának próbái: Becky Mode Teltház című egyszemélyes vígjátékát Horgas Ádám rendezi, a főszerepben

Ajánlók, Színház

A hónap legjobbja – október

Újabb egy hónap telt el a 2022/23-as színházi évadból. Sajnálatos módon bekövetkezni látszik, amit pár héttel ezelőtt még csak sejteni

Interjúk, Színház

„A színház nemcsak a nézőnek, a színésznek is terápia” – interjú Götz Annával

Novemberben lesz két éve, hogy Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója elhunyt. Párja, Götz Anna nyakába ezáltal nehéz örökség szakadt,

Hírek, Mozgókép

A színészeket sem hagyja hidegen a Digital Producer rejtélyes története

Ahogy nemrég beszámoltunk róla, Horgas Ádám Digital Producer elnevezésű oldala komolyan megmozgatta a TikTok világát, több százezren követik a fordulatos

Hírek, Színház

175. alkalommal mutatták be az Életrevalók című előadást a Játékszínben

Ki ne ismerné a megható történetet, amely egy kerekesszékre ítélt gazdag arisztokrata, és a külvárosi szegénynegyedben felnőtt, börtönviselt fiatalember előítéletekkel

Interjúk, Színház

„Keresem azokat a helyzeteket, ahol a magam ura lehetek” – interjú Horgas Ádámmal

Művészcsaládba született, így szinte logikus, hogy testvéreihez hasonlóan ő is alkotói pályát választott. Kamaszként még festőművésznek készült, de bekerült az