Július 17-én indul a Visegrádi Nyári Színház
A Dunakanyar legromantikusabb, varázslatos helyszínén idén is kiváló produkciók várják a közönséget. A délelőtti, fedett, klimatizált helyszíneken megvalósuló gyerekelőadások és
A Dunakanyar legromantikusabb, varázslatos helyszínén idén is kiváló produkciók várják a közönséget. A délelőtti, fedett, klimatizált helyszíneken megvalósuló gyerekelőadások és
Véget ért a Kultkikötő tizenhatodik nyári évada: öt állandó helyszínen (Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves, Badacsony) júliusban és augusztusban szinte minden
A nyár utolsó hétvégéjével egyúttal végéhez ért a Balaton legnagyobb kulturális fesztiváljának idei programsorozata is, a Kultkikötő két vígjátékkal zárja
Ma kezdődik a nyár utolsó hónapja, ám a Kultkikötő szervezői gondoskodnak róla, hogy ezt a Balatonra érkezők ne érzékeljék egy