Bemutatták A „K” ügyet a Miskolci Nemzeti Színházban
A Miskolci Nemzeti Színház szeptember 10-én mutatta be A „K” ügy-igazságtalanság két részben című darabot Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében
A Miskolci Nemzeti Színház szeptember 10-én mutatta be A „K” ügy-igazságtalanság két részben című darabot Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében
Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze nyerte el a magyar színházi élet egyik legjelentősebb elismerését, a Kaszás Attila-díjat, melyet
Elindult a szavazás a Kaszás Attila-díjra: idén Harsány Attilára (Miskolci Nemzeti Színház), Ötvös Andrásra (6SZÍN) és Rába Rolandra (Proton Színház)
Idén januárban ünnepeltük Molière, francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtőjének 400. születésnapját. Megdöbbentő, hogy a Jean-Baptiste Poquelin
Budapest első közparkjának szabadtéri színháza a 100. évfordulójához ért, amelynek megünneplésére a szervezők izgalmas programokra, többek között különleges filmvetítésekre, kulturális
A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház között régóta működik szakmai kapcsolat: a koprodukciójukban készült előadásaikat (Özvegy Karnyóné s két
„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem
Már javában elkezdődött a készülődés az új évadra a Miskolci Nemzeti Színházban. Múlt héten két új darab olvasópróbájára is sor
Július 18. és augusztus 2. között, tizenhat nap alatt tizenhat településen mintegy 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház a