Mozikba került az Itt érzem magam otthon című magyar thriller
Már megtekinthető a hazai mozikban Holtai Gábor (Második kör, Fiú a vonaton) első nagyjátékfilmje, a független összefogásból és finanszírozásból készült Itt
Már megtekinthető a hazai mozikban Holtai Gábor (Második kör, Fiú a vonaton) első nagyjátékfilmje, a független összefogásból és finanszírozásból készült Itt
Tavaly október végén derült ki, hogy Itt érzem magam otthon címmel, független összefogásból és finanszírozásból készül Holtai Gábor (Második kör,
Itt érzem magam otthon címmel, független összefogásból és finanszírozásból készült Holtai Gábor (Második kör, Fiú a vonaton) első nagyjátékfilmje. Az
Rekordokkal teli sikeres évad után, három új bemutatóval, egy koprodukcióval, országosan beváltható bérletekkel és nagyívű tervekkel várja közönségét a LOUPE
Neve számos színházi alakítással és filmszereppel egybeforrt, de több zenés produkcióban is részt vett. Idén egy teljesen új oldaláról is
Február 3-án 50. alkalommal lesz látható a Trojka Színházi Társulás egyik legsikeresebb előadása, a Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján
Szeptember 21-én, a Béke Nemzetközi Napján Kék-Sárga – Háborús asszociáció egy órában címmel tartanak jótékonysági felolvasóestet. 2022. február 24-e óta
Rendhagyó, közönségtalálkozóval egybekötött előadással búcsúzik a Radnóti Tesla Labortól Eke Angéla első önálló monodrámája, az Én, Iphigénia. A valóság és