site-logo

Menü

Interjúk, Színház

„Fontosnak tartom, hogy ne nulla értékű játékot játsszunk, hanem olyat, amiben kockáztatunk üzletileg és szakmailag is” – interjú Szabó Ádámmal

Szabó Ádám, a Déryné Program kreatív és marketing tanácsadója, a Brandtailor alapítója felel a Program márkaépítése mellett a napi kommunikációs feladatokért, illetve

Interjúk, Színház

„Megpróbáltunk ezzel a gondolatmenettel, amit mi adni tudunk, segíteni” – Interjú Dánielfy Gergellyel

2021 áprilisában debütált a Gondolok rád című dal, amellyel a Déryné Társulat a frontvonalban dolgozóknak kívánt lelki támogatást adni, egyben

Interjúk

„Azok a dolgok a legszebbek, amiket nem annyira tudsz szavakba önteni, inkább csak érzel” – interjú Dánielfy Gergővel

A Déryné Program Déryné Társulatának tagja, énekes és előadó. A Dal 2018 felfedezettje, az X-Faktor 2016-os szériájának kilencedik helyezettje. Jelenleg a Kaposvári

Hírek

A Déryné Társulat dallal hívja fel a figyelmet a frontvonalban dolgozókra

A Déryné Program hiánypótló kezdeményezésként indult útjára 2020 tavaszán, azzal a céllal, hogy eljuttassa a minőségi színházi kultúrát elsősorban a