Októberben kerül mozikba Till Attila új filmje
Noha Till Attila elsősorban műsorvezetőként él az emberek fejében, emellett sok minden mást is csinál. Volt már, hogy szinkronizált (őt
Noha Till Attila elsősorban műsorvezetőként él az emberek fejében, emellett sok minden mást is csinál. Volt már, hogy szinkronizált (őt
Anyagi forrásainak kimerülése miatt júniusban végleg bezár a hat évvel ezelőtt indult független színházi játszóhely, a Mozsár Műhely. A Nagymező
Szeptember 29-én veszi kezdetét az 1. Óbudai Hang-mű-hely: a Kiskorona7 ötnapos rendezvényén négy zenekar, közel hatvan hangszeres szólista közreműködésével, kilenc
December 15-én 21 óra 35 perctől a Premierajándék című vígjátékot közvetíti az M5 televízió. Az előadást 2018-ban Csányi Sándor rendezésében
Pintér Béla június 26-án társulatának hivatalos Facebook oldalán megosztott videójában köszönte meg nézőinek az elmúlt idők támogatását, és tájékoztatta közönségét
Az Ülj mellém! – sport és művészet a tehetségekért program már két éve van jelen a legnagyobb közösségi oldalon, amely
November 14-én a Kálmán Imre Teátrum ad otthont a Kortalan Kortárs – Alá/fölé című előadásnak, amely elsősorban a hatalom és