„Színházat együtt kell és érdemes csinálni” – Interjú Lajos Andrással
Lajos András több mint tíz éven keresztül játszott budapesti színházakban, 2015 óta azonban a Miskolci Nemzeti Színház társulatának oszlopos tagja.
Lajos András több mint tíz éven keresztül játszott budapesti színházakban, 2015 óta azonban a Miskolci Nemzeti Színház társulatának oszlopos tagja.
Ma ünnepli 60. születésnapját Rékasi Károly színművész, szinkronszínész. Rékasi Károly 1962. szeptember 25-én született Jászberényben. 1980-ban érettségizett a Liska József
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján tűzi műsorára a József Attila Színház Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét, amelynek megtekintésével ezúttal
Június 5. és 11. között kerül megrendezésre a Thália Fesztivál 2022, amely két, korábban külön-külön megtartott programsorozatukat, a Vidéki Színházak
Tévéfelvétel készült a Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadásából: a darab rögzítésére január 12-én kerül sor. Hunyady Sándor közkedvelt
Június 1-jén 21 órától a Budapesti Kamaraszínház előadását, Hunyadi Sándor színművét tűzi műsorára a Magyar Televízió. A délvidéki kisváros lakóin
10+1 kérdéses sorozatunkban olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte
A Gyulai Várszínház Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú Tószínpadon, a
Nyáron sem maradunk színházi közvetítések nélkül, legalábbis június első napjaiban biztosan nem: a Buborékok után két nappal, június 4-én, csütörtökön 19
Hét évvel ezelőtt mutatta be a József Attila Színház a Feketeszárú cseresznyét, Hunyady Sándor színművének egyik új színpadi adaptációját. A