site-logo

Menü

Hírek, Színház

Ellinger Edina 45 éves

Ma ünnepli 45. születésnapját Ellinger Edina színésznő, bábművész, rendező, egyetemi tanár, a Budapest Bábszínház igazgatója. Ellinger Edina Budapest, 1980. február

Hírek, Színház

Kamaszokat nevelő szülők jelentkezését várja a Bábszínház

A Budapest Bábszínház 2025 tavaszán létrehozza első közösségi színházi előadását, amelynek célja, hogy olyan szülők számára nyújtsanak közösségi élményt és

Hírek, Színház

Ibsen Peer Gyntjét viszi színre a Budapest Bábszínház

Március 8-án mutatják be a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában a Peer Gynt című drámát: Ibsen művét a társulattal rendezőként

Ajánlók, Színház

Ennél cukibbat nem fogsz látni októberben – Megérkeztek a kuflik a Budapest Bábszínházba

Még október közepén sem jártunk, amikor a Budapest Bábszínház megtartotta idei évadának harmadik bemutatóját. Az új előadás most a legkisebb,

Interjúk, Színház

„Ott tartunk, ahol tartanunk kell” – Interjú Ellinger Edinával

Először volt látható felnőtteknek szóló bábelőadás országos szemlén: a Budapest Bábszínház 2022 februárjában bemutatott Frankenstein című előadása az Országos Színházi

Hírek, Színház

Kihirdette 2024/25-ös évadát a Budapest Bábszínház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek

Ajánlók, Színház

Ellinger Edina ajánlja A lélek mechanizmusai című előadást

Az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál keretén belül érkezik Magyarországra a spanyol Zero en conducta társulat, akiknek A

Interjúk, Színház

„Hiánypótlónak éreztem, hogy Budapesten legyen nemzetközi bábfesztivál” – Interjú Ellinger Edinával

Május 6. és 19. között kerül megrendezésre a Budapest Bábszínház szervezésében az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál, amelynek

Ajánlók, Színház

Járvány, háború, szerelem – Megnéztük a Dekameron 2023-at

Március 11-én tartották a Budapest Bábszínház legújabb előadásának, a Dekameron 2023-nak a bemutatóját, amelyre nemcsak a teátrum történetének egyik legnagyobb

Hírek, Színház

Kiállítás útján ismerhetjük meg a Budapest Bábszínház kulisszatitkait

Minden báb! - A Budapest Bábszínház kulisszatitkai címmel nyílik március 21-én, kedden kiállítás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában.