5 éves a Deszkavízió – Ráth Orsolya
Csokoládé és matrica. Jellemzően ezekért énekeltem el az 1983-ban debütáló István, a király rockopera részleteit annak idején a rokonság körében
Csokoládé és matrica. Jellemzően ezekért énekeltem el az 1983-ban debütáló István, a király rockopera részleteit annak idején a rokonság körében
A Deszkavízió 5. születésnapjának alkalmából a szerkesztőség tagjai, arról írnak, hogy ki vagy mi indította el őket pályájukon. Számomra ez
Mikor megszületett ötlet, hogy a Deszkavízió idei szülinapján egy olyan meghatározó művészről írjunk, aki inspirált minket arra, hogy a kultúrával
Ha azt kell visszaidéznem, mikor ragadtam először fényképezőgépet azért, hogy valami fontosat dokumentáljak, nagyon könnyű dolgom van. Élénken emlékszem, hogy
Gyerekkorom egyik kedvenc elfoglaltsága volt, nagymamám időrendi sorrendben összegyűjtött Film Színház Muzsika kollekciójának nézegetése. Órákig el tudtam időzni velük, és
Kezdhetném azzal a mai köszöntőt, hogy mérföldkőhöz érkeztünk, de azt gondolom, hogy ebből volt már rengeteg: az indulásunk óta annyi
A mai nap nem csak azért fontos a Deszkavízió szerkesztősége számára, mert március 27-én a világon mindenhol a színházat ünneplik,
Egész héten olvastam a többiek születésnapi cikkeit, és egyre nagyobb mosollyal nyugtáztam, hogy mindannyian milyen más oldalról közelítették meg a
Mi is a színház? Egy ablak. Egy olyan varázslatos kapu, ami olyan világokat elevenít meg a néző szeme előtt, amelyeket
Ha ma valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik színház áll legközelebb a szívemhez, gondolkodás nélkül rávágom: a Radnóti. Persze, ez nem