„A színház a mindenünk” – interjú Janka Barnabással
A főhősnő galád csábítóját, Gróf Szepessy Teodort alakítja a Déryné ifjasszony című színdarabban és az abból készült tévéjátékban. Janka Barnabás
Nemcsak Déryné szerepe, a kor, és a stílus is lenyűgözte a főhőst alakító Tarpai Viktóriát. Eddigi pályája egyik legnagyobb találkozásának
A Déryné programnak a kezdetektől aktív résztvevője Fabók Mancsi Bábszínháza, azaz Fabók Mariann színművész, bábművész és férje, Keresztes Nagy Árpád.
A balkáni hangulat nem áll távol tőle, ezért mind a szerep, mind a téma kedvére való. Az előadás kicsit nosztalgikus
Gyerekként évekig zongorázott, de nem szerette, ha megmondták, hogy mit játsszon. Szülei terelték a „tisztességes” hivatás irányába, ezért a Közgázra
Bakos-Kiss Gábor színész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója a kezdetektől részt vesz a Déryné Program munkájában. A Barangoló alprogram
Március 16-án a pilisi Csernai Pál Művelődési Házban érkezett 100. előadásához a Déryné Társulat János vitéz című előadása, a jubileumra
Nemcsak Déryné szerepe, a kor és a stílus is lenyűgözte a főhőst alakító Tarpai Viktóriát. Eddigi pályája egyik legnagyobb találkozásának
2022-ben mintegy 426 településen, 846 előadást tartott a Déryné Program. Emellett 8 új színházi produkció született a Barangoló alprogramban, valamint
Ma ünnepli 30. születésnapját Berettyán Nándor, Jászai Mari-díjas színművész, rendező. Berettyán Nándor Debrecenben, 1992. december 8-án látta meg a napvilágot.