Csokonai Vitéz Mihály darabját állítja színpadra a Kecskeméti Katona
Kezdetét vette a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idei első stúdiószínházi előadásának próbafolyamata: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című
Kezdetét vette a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idei első stúdiószínházi előadásának próbafolyamata: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című
Az idei, szám szerint tizedik Városmajori Színházi Szemle augusztus 27. és szeptember 10. között várja a színházkedvelőket, az említett időszak
Január 19. és 23. között tizedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli színházi műhelyeket bemutató Vendégváró
Az idén ötödik születésnapját ünneplő Mozsár Műhely különleges színfoltja a belvárosi színházi forgatagnak. Sok független alkotó produkciója elevenedhetett meg a
Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett
Minden tantárgyra igaz, de legfőképpen az irodalomra érvényes az, hogy létfontosságú az oktató személye. A fiatalokra szárazon ráerőltetett, életteliség nélkül