A Csiky társulata is megtartotta évadnyitó társulati ülését
Nagy Viktor először nyitotta meg igazgatóként a kaposvári Csiky Gergely Színház évadát, a jubileumi, 70. szezont elindító társulati ülésen részt
Nagy Viktor először nyitotta meg igazgatóként a kaposvári Csiky Gergely Színház évadát, a jubileumi, 70. szezont elindító társulati ülésen részt
Július 10. és 28. között rendezik meg az idei Pécsi Nyári Színházat, amelynek ideje alatt összesen öt produkciót tekinthet meg
Májusban és júniusban két vendégelőadás is látható lesz a Katona színpadán: a Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében készült Beszélnünk kell Kevinről
Február végén Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Csiky Gergely Színház örökös tagja az égi társulathoz távozott.
Öt évnyi szünet után újból megrendezésre került az Országos Színházi Találkozó. A hazai színházi szakma egyik legnagyobb szemléje az új
Június 10. és 16. között tizenhat előadás szállt versenybe Kaposváron, hogy elhozza az Országos Színházi Találkozó rangos díjait, amelyeket ma
Vasárnap ért véget Kaposváron a megújult Országos Színházi Találkozó, holnap este pedig már a díjátadó gálára kerül sor. A szervezést
A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról