Az olvasás világnapját ünneplik az Akvárium Klubban
Szeptember 8-a az olvasás világnapja: ebből az alkalommal a radiocafé 98.0, a Kultúrnasi és az Akvárium Klub idén először, hagyományteremtő
Szeptember 8-a az olvasás világnapja: ebből az alkalommal a radiocafé 98.0, a Kultúrnasi és az Akvárium Klub idén először, hagyományteremtő
Változatos programokkal várja közönségét a Cziffra Fesztivál augusztusban Szentendrén: fellép a Budapest Ragtime Band, Bősze Ádám és László Ferenc zenetörténeti
Szombaton debütál az Óbudai Társaskör új produkciója: A nagy Himnusz sztori – Jó kedvvel, bőséggel című műsort Nyáry Krisztián irodalom-
Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió közkedvelt műsorvezetője több alkalommal is fellépett már a Mozsár Műhely Beszélő levelek című előadásain,
Júniusban mintegy 31 művész és két zenekar lép színpadra az Óbudai Társaskörben: érkezik Drahos Béla fuvolaművész, a Kodály Vonósnégyes, Devich
A Gramofon folyóirat 1996 és 2021 között megjelent írásaiból készült válogatáskötet, amelyet a Gramofon 25 – Zenetudományi és zenekritikai antológia
Április 11. és 26. között több programmal is várja az érdeklődőket a Marczibányi Téri Művelődési Központ, ahol a színházi előadások
Fülei Balázs, Dés László, Balog József önálló estjével, cimbalomgálával, operaesttel, összesen 12 koncerttel, Bősze Ádám műsorával és a Casanova című