Ilyen magyar filmek kerülnek a mozikba 2024 elején
Meglehetősen erős évet zárt a globális filmipar, magyar alkotás is született szép számmal. Idén került bemutatásra többek között Szikora János
Meglehetősen erős évet zárt a globális filmipar, magyar alkotás is született szép számmal. Idén került bemutatásra többek között Szikora János
Közvetlen állami támogatás nélkül forgatta le első nagyjátékfilmjét a Junior Prima-díjas Boross Martin, a Stereo Akt színházi társulat vezetője, aki
Boross Martin és társulata a Zimmertheater Tübingennel együttműködésben, a németországi Tübingenben mutatja be legújabb, Hotel of Change című előadását, amelyben
Boross Martin Junior Prima-díjas rendező, aki 2013 óta vezeti a STEREO AKT nevű színházi társulatot. Öt éve a filmvilágban is
Bronze Pencil-díjat nyert a világ egyik legrangosabb díjátadóján, a The One Show-n a DDB Budapest és a Jurányi Inkubátorház közös
Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett
Két színész, két táncos, egy grafikus és egy menedzser. Mind egy társulatban dolgoznak 2021 -ben, Magyarországon. A karantén idején közösen