site-logo

Menü

Ajánlók, Színház

Bemutatták a Bűnözőzseniket a Thália Télikertben

A Thália Színház igen sűrű hétvégén van túl, hiszen két produkció bemutatójának is otthont adott. Pénteken láthatták a nézők a

Interjúk, Színház

„Nekünk, színészeknek szükségük van arra, hogy minél több műfajban léphessünk színpadra” – Interjú Bede-Fazekas Szabolccsal

Február 21-én mutatják be a Thália Télikertben George F. Walker lendületes fekete komédiáját, a Bűnözőzseniket. A Magyarországon először látható, Tarantino

Hírek, Mozgókép

Befejezték a Lechner Ödönről szóló film forgatását

A Nemzeti Filmintézet támogatásával valósulhatott meg a Lechner örökség című alkotás, amely a magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakjáról, Lechner Ödönről

Hírek, Színház

Február közepén érkeznek a Bűnözőzsenik

Január 6-án megkezdődtek a Thália Télikert soron következő bemutatójának, a Bűnözőzseniknek a próbafolyamata. George F. Walker izgalmas, fekete humorral átszőtt

Hírek, Mozgókép

Hamarosan látható lesz a Ványa bácsi alapján készült tévéfilm

A magyar kultúra napján, január 22-én 21 órakor a Duna TV-n lesz látható először a Ványa bácsi – Buborékkeringő című

Hírek, Színház

Március végén a Tháliába érkezik Ványa bá

Ványa bá címmel március 24-én mutatja be a Thália Színház a Télikertben Csehov klasszikusát, amelynek próbái a héten kezdődtek meg.

Interjúk, Színház

„Teljes mértékben a helyemen vagyok a Tháliában”– interjú Bede-Fazekas Szabolccsal

Sokáig elképzelése sem volt a hogyan továbbról, nem járt diákszínjátszó körbe és szavalóversenyen sem indult soha. Érettségi után képesítés nélküli

Hírek, Színház

Székely Csaba fordításában érkezik a Szentivánéji álom

A Thália Színházban január 14-én mutatják be Csizmadia Tibor rendezésében a Varázslat egy nyáréjszakán című előadást. Ha valakinek Shakespeare Szentivánéji álom

Hírek, Színház

Mózes András rendezésében mutatják be a Killer Joe-t

Október 7-én mutatják be a Thália Télikertben Tracy Letts Killer Joe című darabját. A Magyarországon először látható történetet Mózes András

Hírek, Színház

Különleges bemutatókkal készül a Kőszegi Várszínház 40. jubileumára

A Kőszegi Várszínház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából tíznapos (július 14–24.) kiemelt ünnepi fesztivált rendeznek, számos ősbemutatóval, komolyzenei koncerttel, sőt még