Illusztris társasággal készítette új filmjét Szőke András
A Balázs Béla-díjas Szőke András színészként és rendezőként is aktív: az utóbbi években többek között olyan vígjátékokkal örvendeztette meg a
A Balázs Béla-díjas Szőke András színészként és rendezőként is aktív: az utóbbi években többek között olyan vígjátékokkal örvendeztette meg a
Antal Nimród kultikus filmje, a Kontroll 2023 novemberében ünnepelte a 20. évfordulóját, ennek apropójából pedig a rendező engedélyével Mátyássy Bence
November 25-én, az MVM Dome-ban került sor a Dumaszínház 20. születésnapja alkalmából megtartott, Röhögve kibírtuk! című előadásra, amelynek keretében összegyűlt
A Kultkikötő legénysége idén is mindent megtett azért, hogy emlékezetes produkciókat és maradandó pillanatokat csempésszen a nyári estékbe: augusztus 28-ig
Az elmúlt napokban derült ki, hogy több új magyar sorozat is indul 2019-ben. Balsai Móni egy alvilági történet főszereplője lesz,