site-logo

Menü

Interjúk

“Meg kellett találnom a figurában a belső ellentmondásokat” – Interjú Pallai Marával

Pallai Mara, a Budapest Bábszínház társulatának tagja izgalmas félévet tudhat maga mögött: októberben a Holdbeli csónakos, decemberben az Esti Kornél,

Ajánlók

Különleges előadások a Budapest Bábszínházban

A Bábszínházi világnap alkalmából igyekeztünk felhívni a figyelmet a bábművészet sokszínűségére, most pedig azokat a különleges előadásokat mutatjuk meg, amelyeket

Kritikák

Van-e visszaút a szeretetlenségből? – Kritika az Apa lánya című előadásról

A Budapest Bábszínház december 18-án ismét egy elsősorban felnőtteknek szóló darab premierjét tartotta, az Apa lánya című monodrámát Pallai Mara

Interjúk

“Az a legjobb, amikor úgy írhatok, hogy tudom, hogy ki fogja játszani” – Interjú Gimesi Dórával

A Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg képzésének első évében rátalált a bábokra, az azóta is ebben a műfajban érzi a

Interjúk

“A borzongás a műfajunkhoz valamiért hozzá is tartozik” – interjú Hoffer Károllyal

2008-ban két tanári diplomával a zsebében felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszakára, ahová legnagyobb meglepetésére fel is vették. Ötödéves



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás