Ez a három előadás utoljára lesz látható márciusban a Kamrában
Márciusban három előadásától is elbúcsúzik a Katona József Színház: a Nem vagyunk mi barbárok március 1-jén, az Ahogy tetszik 14-én,
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mindig is komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy megmutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal színházi alkotóknak. Ezt a
A Városmajori Szabadtéri Színpad saját produkcióval zárja az évadot. Az Ahogy teccik – nemtragédia című előadás kifejezetten tinédzsereknek készült, amihez
Nekem Shakespeare - a mostani tematikus cikksorozatunknak ezt a címet adtuk, és elméletben arról kellene írni, hogy mit is jelent
Idén nyáron mutatta be az Átrium Film-Színház a Chicagot Alföldi Róbert rendezésében. A zenés revüt két szereposztással játsszák, az egyik
Shakespeare tagadhatatlanul megkerülhetetlen alakja a színházi világnak, nagyon ritkán találni olyan játszóhelyet, ahol ne lenne repertoáron az angol mester legalább